 Az
1976-ban alapított Bükki Nemzeti Park elsõ
hegyvidéki nemzeti parkunk, s igen gazdag földtani,
felszínalaktani, botanikai, zoológiai és
kultúrtörténeti értékekben.
A
hegység változatos szerkezeti, kõzettani
adottságaira alapozva sokszínû formakincs
képzõdött. Ugyanakkor kevésbé
ismertek, mint a többi természeti érték,
ugyanakkor bennük menet közben is gyönyörködhetünk
ezért elsõsorban a földtani és felszínalaktani
értékeket mutatnánk be.
A
Bükkalja felszínalkotó kõzetei mintegy
21-12 millió év között, a Kárpát-medence
magmatizmusának intenzitásmaximuma idején,
többször ismétlõdõ vulkáni
törmelékszórások során 400-500
m vastagságban rakódtak le. A kémiai
tulajdonságaik alapján riolitos-riodacitos összetételû
vulkáni tufák elég változatosak;
a könnyen porlótól az összesült,
kemény tufaváltozatokig több típus
is elõfordul.
Elsõként
a kaptárkövekkel találkozunk a Mangó-tetõ
oldalában, amelyek anyaga viszonylag homogén
szürkésfehér színû, kézzel
morzsolható horzsakövekben dús tufa, ami
vízi leülepedési környezetre, esetleg
a lerakódással egyidejû áthalmozódásra
utal. A formákat mintegy 2 millió éve
a folyóvizek preparálták ki zömében
a Ny-D-DNy-i völgyoldalakon, a lejtõk inflexiós
pontja közelében, szerkezeti törésirányok
mentén. A 1,5-30 m magas formák fokozatosan
fejlõdnek. A kisebb csoportosan álló,
a nagyobb, a hegyoldalhoz még csatlakozó, a
típusos kúpszerû és a pusztuló
formákba egy balkáni népcsoport faragott
fülkéket a honfoglalás elõtt méhészkedés
céljából.
A
jégkorszakok idején alakultak ki az összesült,
kemény tufavonulatokat átvágó
patakok szurdokvölgyei. A Bükkalja idõsebb
völgyei közé tartozó Tardi-patak a
pliocén végi tektonikus mozgások hatására
egyre mélyebbre vágta völgyét a
könnyen erodálódó tufába.
A Felsõ-szoros keményebb kõzeteiben azonban
csak szûk szurdokot tudott kialakítani. Formailag
leggazdagabb a szurdok legszûkebb és a legmélyebb
középsõ szakasza, ahol a jégkorszakokban
végbemenõ fagyaprózódás
hatására orgonasípok módjára
sorjázó kõzetoszlopok kísérik
az erõsen kanyargó, medencékkel, eróziós
üstökkel tagolt medret.
A
szerkezeti vonalak mentén zömében mészkõben
kialakult Hór-völgy földtani alapszelvények,
feltárások, barlangok sokaságával
és a Bükk legszebb krioplanációs
formakincsével rendelkezik. Ide tartoznak az egybefüggõ
sziklafalak, lépcsõk és teraszok, kõkapu-sorozatok
legyezõszerûen kiterjedõ törmelékkúpokkal,
törmelékpatakok, kõtornyok, ördögbordák
amelyek szintén a jégkorszakokban végbemenõ
fagyaprózódás hatására
alakultak ki. Több helyen az egykori hegységképzõ
mozgások nyomait is felfedezhetjük egy-egy hullámszerûen
meggyûrt, vagy egymás mellett elmozdult mészkõrétegen.
Visszafelé
menve a Subalyuk-barlangba jutunk amelynek vízszintes
járatait valószínûleg a Hór,
vagy egy mellékpatakja formálta ki, míg
a függõleges szakaszok az itt húzódó,
tektonikus hasadékok találkozásánál
helyezkednek el. A barlang kedvezõ fekvése miatt
a neandervölgyi õsember számára
védelmet és jó szálláshelyet
biztosított, s Európa hírû leleteket
õrzött meg.
Oszlát
elhagyva a Hór-völgy legszebb részén
emelkedik az Ódorvár meredek, sziklás
csúcsa tetején õskori, majd középkori
vár nyomaival. A hegyet három szerkezetileg
feltolt, erõteljesen összetördelt szürke
tûzköves mészkõbõl álló
pikkely építi fel. A jégkorszakokban
a csupasz kõzetfelszínen a fagy repesztõ
hatására a fentebb már jellemzett változatos
formakincs alakult ki, amelybõl egyedülállóak
a kiterjedt törmelékmezõk és a kõkapusorozatok
a közel 100 m hosszú törmelékfolyásokkal.
|
Itt található továbbá a kiemelkedõ
földtani-paleontológiai értékeket
rejtõ Hajnóczy-barlang, mely valószínûleg
a Bükk legidõsebb barlangja. A Hosszú-völgy
és a Hór-völgy mentén futó
tektonikus vonalak találkozásánál
emelkedõ Füzérkõn az erõsen
összetöredezett mészkõrétegeken
szurdokszerû völgyrészletek kõtornyok,
kõkapuk és rombarlangok láthatók.
A
Bükk legismertebb geomorfológiai értékeit
a triász mészkõformációk
hordozzák, amelyek jó oldhatósága
kedvezett a karsztos formakincs létrejöttének.
A túra felmegy a fennsík peremére ahol
oldott sziklafelszínek ún. ördögszántások,
függõtöbrök vagy másképpen
víznyelõk (Nagy-Hársas-, Tányéros-,
Zsérci-Nagy-Déli-teber stb.), töbörsoros
völgyek (pl. a Nagymezõn, a Zsidó-réten
stb.), különbözõ típusú
barlangok, aknabarlangok és rombarlangok (Létrási-vizes-bg,
Szamentu-bg, Kis-Kõháti-zsomboly, Kálmán-réti-zsomboly,
Pes-kõi, Tar-kõi-bg, Anna-mésztufa-bg.
stb.) láthatók.
A fennsíkperem - kõzetminõségi,
szerkezeti okok miatt kialakult - tájesztétikai
szempontból is értékes "kövei"
- a Bükkfennsíki Mészkõ Formáción
a Pes-kõ, Cserepes-kõ, Tar-kõ, Három-kõ;
vagy a Répáshutai Mészkõ Formáción
a Vörös-kõ - szintén a jégkorszakok
idején nyerték el mai arculatukat. A Három-kõrõl
és a Tar-kõrõl csodálatos formagazdag
tájkép tárul a szemek elé. A fennsíkperemi
szurdokvölgyek kialakulása (Ablakos-kõ-völgy,
Csondró-völgy, Leány-völgy, Imó-völgye
stb.) a földtörténeti óidõben
és középidõben (320-200 millió
éve) lerakódott üledékek érintkezési
zónájához köthetõ. Kb. 5
millió évvel ezelõtt a Bükk kitakaródásakor
fokozatosan felszínre kerültek az egyre idõsebb
kõzetrétegek, s az akkori felszíni vízhálózat
átöröklõdött a karsztos térszínre,
majd a jégkorszakok közötti (2,4 millió
évtõl) meleg-nedves idõszakokban a patakok
fokozatos bevágódásával nõtt
a szurdokok mélysége. A könnyebben pusztuló
kõzetsávokon (pl. agyagpala) a völgyoldalak
lealacsonyodtak, a patakmedrek pedig kiszélesedtek.
A kemény mészkõfalakat a patak a hátravágódás
során látványos áttörésekkel,
sokszor vízesésekkel töri át, a
falakon pedig szerkezeti formaelemek (gyûrt, törésekkel
szabdalt felszínek) jelennek meg.
A
Nyomó-hegy, a Bükk idõsebb, 7-8 millió
éves, hegylábfelszínének szigetszerû
maradványa. A pliocén során a meleg-mérsékelt,
félig-száraz éghajlaton a málló
felszín formálását a záporpatakok
végezték, s a vidék legnagyobb vízfolyásainak
õsei a Bükk lassan emelkedõ, félig
kitakart tönkjéhez csatlakozó peremvidéken
fokozatosan hegylábfelszínt alakítottak
ki. A korszak végi újabb felboltozódás
hatására a folyók fokozatosan felszabdalták
és tovább alacsonyították a platóroncsokat.
Az eróziónak ellenálló összesült
riolittufa részletek kipreparálódtak,
s fokozatosan magasodtak a kialakuló új felszín
fölé. Ez a Mész-hegy - Nyomó-hegy
- Perpác aszimmetrikus hegycsoport õrzi a régebbi
felszínmagasságot.
Észak
felé érdemes visszanézni a Hór-völgy
bejáratára, az elõttünk magasodó
Mákszem szõlõskertjeire és a háttérben
emelkedõ Ódor-hegy csúcsára.
Tisztában
vagyunk vele, hogy nem lehet minden értéket
fokozott védelem alá helyezni. Azonban ha a
területet ért emberi beavatkozások nagyobb
mértéke miatt elmarad a védelem, akkor
a gazdasági tevékenységek növekedésével
a veszélyeztetettség mértéke is
fokozódni fog.
Ezért
kérünk mindenkit, hogy óvja e szebbnél
szebb képzõdményeket, hogy unokáink
is gyönyörködhessenek benne!
Sütõ
László
|
